2012. február 5., vasárnap

6. nap

Az utolsó.
Mivel itt még csak éjszaka van, ezért úgy döntöttem, frissen ropogó érzéseimet leírom a  XLVI. Super Bowl-ról.
Elég hamar kimentünk a stadionhoz, ahol az előző napi esőhöz képest most verőfényes napsütés várt minket. Ezért gondoltam készítek néhány képet kívülről, mert sokkal szebb látvány volt így.


Gyorsan ledobtuk a cuccainkat, majd elmentünk ebédelni. Itt gyorsan megemlíteném, egész héten rendkívül szervezett volt a cafeteria. Soha nem voltam éhes, az ételek minősége is kíváló volt. A végére még a Dr Peppert is megszerettem, pedig sosem voltam odáig érte.

A stadionba egyébként a déli kapun keresztül jutottunk be, ahonnan visszafelé kellett mennünk,egészen a nyugati kapuig. Elsőre eléggé logikátlannak tűnik, de a média sátrak a stadion déli részénél voltak, ahova mindig be kellett nézni valamiért.


Az állásunk együtt volt az orosz NTV+ csatornával. Nagyjából öten nyomorogtak be oda, teljesen ellehetetlenítve a mozgást.



Később visszamentünk a média sátrakhoz, ahol 14:40kor volt gyülekező. Onnan vittek be minket egészen a pályáig. A második blokkban voltunk, ott pedig másodikként kerültünk sorra, ekkor már harci díszben.
Amikor szép lassan elhagytam a folyosót és kiértem a pályára, teljesen elképedtem. Hihetetlen érzés volt ott kijönni, ahol később a New York Giants tagjai vonultak ki. Teljesen elképedtem. Eddig is hatalmasnak tartottam a stadiont (egyébként amerikai mértékkel nézve nem az), de lentről ez az érzés csak fokozódott bennem.

Természetesen elfelejtettem vinni magammal pótelemet,a fényképezőgépben lévő meg mikor máskor merült volna le?! Azért sikerült néhány képet összehozni.



A következő képpel pedig szeretném illusztrálni, miért ne a youtube-on tanuljátok meg 5 perccel indulás előtt a nyakkendő megkötésének folyamatát. A kivitelezés már a taxiban zajlott le, a végeredményt pedig láthatjátok.


Ezzel végeztünk fél 4-re, úgyhogy rengeteg időnk volt a kezdésig. Elolvastam még számos bejegyzést,ami a korábbi órákban született, és vártuk a kezdőrúgást.


Mivel nagyon vicces fiú vagyok,ezért szabadidőmben elkezdtem fényképezgetni (csak a telefonom maradt), hogyan telik meg a stadion.


A közvetítésről annyit, hogy baromi nehéznek bizonyult. A hangzavar teljesen összemosódott a bejövő hanggal, illetve a sajátoméval és Ricsiével. Ez már alapvetően zavart okozott, mert eddig az üres,zajmentes szobában dolgoztam kizárólag. Az orosz kollégák fokozták népsűrűségüket, mert valamilyen edzőt, és annak családját is behozták az amúgy sem nagy területre, így a hátam mögött kortyolgatták üdítőjüket. Természetesen a fejhallgatóm is elszállt, mert miért ne.. Emellett annyira felfokozott állapotban voltam, hogy egyszerűen túlpörögtem.

A meccs viszont nagyszerű volt. Folyamatosan hullámzott a két csapat, a vasút végén pedig a New England Patriotsnak volt kiszállás, ők térhettek haza gyűrű nélkül.

Félidőben Madonna lépett fel. Lehet erősen fogalmaztam, hogy engem nem érdekel Madonna,de hát ez van. Futballt jöttem nézni, nem izgat a popzene. Néha rápillantottam,de inkább Mike Reiss bejegyzéseit böngésztem, aki rengeteg friss információval szolgált. Azért egy képet elkaptam, ami látványos volt, gyorsan meg is örökítettem.



A vége 21-17 lett a New York Giantsnek, az MVP Eli Manning lett. Részletesebb elemzésbe nem megyek bele, talán majd később.



Ezzel utam végére értem Indianapolisban. Olyan élményben volt részem, ami nagyon kevés embernek adatik meg az egész világon. Teljesült egy óriási álmom,de képtelen vagyok igazán értékelni. Még nem is fogtam fel, mennyire szerencsés vagyok emiatt.
Holnap délután elindulunk haza. Amíg visszaérünk, megint megnézek-az American Airlines adta lehetőségek keretein belül-néhány filmet, valószínűleg a Moneyball lesz az egyik,megint.  A Malévnak hála egyelőre nincsen repülőnk Párizsból Budapestre, de holnap erről is kapunk információt, remélem nem kell haragudnom majd a kialakult heyzetre.
Nagyon örülök a rengeteg pozitív visszajelzésnek, azt hiszem megérte minden este rászánni az időt.

Most egy kisebb szünet várható, aztán belekezdek a blogom igazi profiljába. Későbbiekben írni fogok erről, addig is minden jót!

7 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem volt időm rendesen utánanézni,majd ha hazaértem megteszem.

      Törlés
  2. Nem a Malév hibája ;)
    A többiről meg tudod a véleményem :P

    VálaszTörlés
  3. Én büszke vagyok rád Márkó :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen,nagyon jól esik!:-)

    VálaszTörlés
  5. Hy !

    Köszönöm a napi beszámolókat, így még jobban átéltem , hogy milyen is lehet ott lenni ... esetleg nem gondolkoztál el azon ,hogy ha hazaértél valahol személyesen is tartanál egy élménybeszámolót az itthoni foci rajongóknak...
    üdv: zso-zso #70

    VálaszTörlés