2012. február 2., csütörtök

2. nap I.rész

Amikor megkaptuk a Super Bowl hetének napirendjét, már előre tudni lehetett, a legizgalmasabb nap a csütörtök lesz. Így is történt.

Nagyon korán kellett kelnünk, hogy elérjük a buszt, ami a JW Marriott szálloda hátsó részéről indult, és egyenesen a University Place Conference Center & Hotelhez vitt minket, ahol a New England Patriots játékosai szálltak meg. A motoros rendőrök kísérete miatt nagyjából 5 perc erejéig  úgy érezhettem magamat, mint a játékosok, csak a baseball sapka hiányzott a fejemről. Meg néhány kiló plusz..De erről később.


Nagyjából fél 8-ra értünk a szállodához. Elég hamar rá kellett jönnöm, valamit rosszul csinálok. Amíg a konferenciaterem bejáratától jobbra lévő első sorok egyikét szándékoztam elfoglalni, addig majdnem mindenki az ellenkező irányba haladt. Először azt hittem, valamit elnéztem. Kicsit forgolódtam, próbáltam kitalálni, mi lehet ott. A válasz pedig nagyon egyszerű: ingyen kaja. Úgyhogy nyugodtan megnyugodhat mindenki, aki lerohanja a svédasztalt egy wellness hétvége során, mert ez nem magyar szokás, hanem úgy néz ki egyetemes.


A sajtótájékoztatót Bill Belichick nyitotta pontban 8 órakor. Nagyon vártam már őt, ugyanis a sajtósok kedvencének aligha nevezhető markáns stílusa miatt, így élőben is szerettem volna hallani néhány zseniális választ. 
Kijelenthetem, nem okozott csalódást számomra. Azoknál a kérdéseknél, amiket már akkor hülyeségnek vélt, amikor azt feltették neki, mindig olyan köntösbe öltöztette válaszait, aminek fondorlatát egy őszülő krimiíró is megirigyelhetne.
Többek között kifejtette, egy ponttal többet szeretnének szerezni, mint az ellenfél(meglepő,ugye?), a csapatban meglévő hangulat túlértékelt, és csak a végtermék a lényeg. Egyik újságíró nem bírt magával és rákérdezett a Spygate néven elhíresült botrányra. Feltehetőleg komoly sérelmei lehetnek, vagy sok pénzt bukott rajta, ha 5 év elteltével is ezen lovagol, de Belichick nagyon gyorsan, néhány szóval továbblépett ezen. 
Kiemelte a Rutgers játékosok(összesen 4 van a keretben) képességeit, amik miatt szeret közülük választani, majd a végén kitért Jerod Mayora(linebacker), akit az egekig magasztalt. Állítása szerint a defense igazi vezére, rendkívül hatékony játékos is, akinek kíváló a munkamorálja, mindig nyugodt marad. Emellett fontosnak tartotta megemlíteni Mayo intelligenciáját is, aminek köszönhetően rendkívül nagy szabadságot kaphat edzőitől a pályán. Ezek után nem meglepő Mayo decemberben aláírt szerződése, ami 5 évre szól összesen 50 millió dollárért, amiből 27 milliót garantáltan megkap.


Bill Belichick


Csütörtöki napra Vince Wilforkot(defensive tackle) jelölték ki a sajtótájékoztatóra, aki rendkívül komfortos öltözékben jelent meg, papuccsal a lábán. Wilfork óriási. A televízióban is látszódik, hogy nem fújja el egy erősebb szél, de élőben..
Wilforkot faggatták a New York Giants irányából érkező, sokak által feleslegesnek vélt fellengzős nyilatkozatokról. Wilfork kifejtette, egyáltalán nem érdekli őt, a játék a lényeg.
Beszélt Tom Brady(quarterback) frusztráltságáról az AFC döntő után. Szerinte tovább kell lépni, ugyanis nincs értelme hátratekinteni, főleg akkor, amikor nyert a csapat. Kitért arra is, Brady sosem dől hátra, és nem is lehet ebben a sportban, illetve pontosan tudják azt is, az irányítójuk rengeteget dolgozik a sikerért.
Végezetül saját magáról beszélt, hogyan változott meg az évek során, és hogyan lett egy forrófejű játékosból érett, felnőtt ember. 


Vince Wilfork
                                                  
Azonban ez csak a bemelegítés volt, a kakaós csiga külseje. A legfinomabb része csak most következett, és az az igazság, érzéseim párhuzamban álltak egy kisgyerekével, aki megehette a sütemény legjobb részét.
Ezt az érzést nem más váltotta ki, mint a külső területen felállított sátorban megjelenő New England Patriots összes játékosa.


A sátorban hat kiemelt játékos foglalt helyet, név szerint Matt Light(offensive tackle),Deion Branch(wide receiver)Devin McCourty(cornerback),Stephen Gostkowski(kicker),Tom Brady(quarterback),Rob Ninkovich(linebacker).


Rob Ninkovich

Tom Brady

Matt Light

Devin McCourty


Deion Branch

Stephen Gostkowski


A többi játékos kerekasztaloknál foglalt helyet, és a handoutokban kijelölt helyen lehetett elérni őket. Először körbesétáltam és megnéztem minden kiemelt játékost, majd belevetettem magam a forgatagba. Néhány játékos teljesen megközelíthetetlen volt, például Wes Welker, vagy Rob Gronkowski. Azonban a fiatalabb, vagy kiegészítő játékosok olykor egyedül ültek.


Rob Gronkowski


Előre felírtam néhány játékost, akik közül mindenképpen szerettem volna valakivel beszélni, így ültem oda Stevan Ridley-hez (running back). A harmadik körben draftolt újonc rendkívül szimpatikus volt, sokat beszélgettünk a szezon végén elvesztett két labdájáról, annak következményeiről, Kevin Faulk szerepéről a csapatban, vagy a playbookok közötti különbségekről, amik vannak egyetemi- és profi futballban. 


Stevan Ridley


Összesen 45 perc állt rendelkezésre különböző kérdések feltevésére, ami rendkívül gyorsan eltelt, feltehetőleg azért is, mert nem értünk át időben az elhúzódó Wilfork sajtótájékoztató miatt. 
Brandon Deadericket(defensive end/defensive tackle) azért sikerült még elcsípnem, vele a 3-4-es és 4-3as formáció közötti  lyukfelelősségek különbségéről, nehézségeiről váltottam néhány szót, illetve a bajnokság elején elszenvedett sérüléséről.


Záró akkordként pedig Nate Solder (offensive tackle)-idei első körös választottja a Patriotsnak-tornyosult előttem. Szó szerint, ugyanis 2.03 méter. 

Nate Solder


Miután befejeződött a program, feltűnt Robert Kraft is testőreivel, aki a New England Patriots tulajdonosa.


Robert Kraft


Rendkívüli élményben volt részem, amire nagyon sokáig emlékezni fogok. Olyan emberekkel lehettem egy légtérben sőt, kérdezhettem is tőlük, akik megváltoztatták életemet. Saját magamat is irigylem ezért a lehetőségért, ami megadatott nekem.
A napnak azonban itt még nem volt vége. Folytattuk utunkat, amit a következő bejegyzésben fogok leírni.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése