2012. február 4., szombat

5. nap

Abban a tudatban keltem fel, már csak egy napot kell aludni a nagy napig. Az előzőekhez képest nagyon nyugalmas napunk volt. Délelőtt nem volt semmilyen program, így kipihenhettük az előző nap fáradalmait. Eredetileg délután 2-kor a Lucas Oil Stadium mellett felhúzott média sátrak egyikéhez kellett volna mennünk, ahol a szokásos mérkőzés előtti eligazítást tartották. Azonban a taxis nem találta a címet, így 50 perc várakozás után tudtunk csak elindulni. Szerencsére kiderült közben, az eligazítást egy órával későbbre tették,feltételezem csak miattunk.
Itt elmondták a biztonsági szabályokat, a mérkőzés előtti programot, a half-time show menetét, és a mérkőzés utáni díjátadás időpontját is, szinte percenkénti bontásban.

Utána bementünk a stadionba, ahol az állásunkig vezettek.
A stadionról már amikor felépítették, egy vonatpályaudvar jutott az eszembe. Ez most is így van, de még fokozódott is bennem. Beérve a stadionba, kicsit meglepett az egész. Még Ricsi is meglepődött, aki már több stadiont is látott.


A stadion profilja azonban szándékosan lett olyan, amilyen. Először azt hittem, mintha egy félkész épületbe értem volna. Szinte semmilyen kábelt, huzalt nem fedtek el a plafonon, illetve a tetőszerkezeten. A szellőzőrendszer is szándékosan látható az összes szinten. Összességében nagyon látványos stadion, és pontosan emiatt különleges.


Sajnos a mai napon megtiltották, hogy képeket csináljunk biztonsági okokból. Természetesen nem vettük annyira komolyan, ezért készítettünk párat.




Kisebb séta után időben visszaértünk helyünkre,és sikeresen elvégeztük az utolsó simításokat, így remélhetőleg semmilyen probléma nem gátolhat minket abban, hogy holnap minél többen élvezzük a XLVI. Super Bowl-t. 


1 megjegyzés: