2012. január 31., kedd

0. nap

Nagyjából 18 óra utazás,várakozás után elfoglaltuk szállásunkat Indianapolisban. Az út során minden rendben zajlott,egyszer sem kellett rohanni, az előre készített ételek is rendben voltak, a London-Chicago útvonalon nem ült mellettem senki, így kényelmesen elfértem. Megnéztem négy filmet, hozzáteszem háromnál elaludtam, tehát nagyjából kettőt tesznek ki időben, bár a stáblistára mindig felkeltem,nem mintha ez befolyásolna akármit is.

Az Indianapolis International Airportra érkezve semmi váratlanba nem ütköztünk, mert azt láttuk, ami várható volt. Elképedve néztük a Super Bowl miatt teljesen átalakult külzetét a modern épületnek. Apró dolgok ezek, de elérik céljukat, ugyanis úton-útfélen az ember eszébe juttatják, mit keresnek itt, és mennyire szerencsések.

Egyelőre nem tudjuk, mikor megyünk be holnap, hogy átvegyük az akkreditációs kártyákat, mert eléggé megnyomott minket a hosszú út. Persze nem kell félteni, nem az ágyban fekve fogjuk tölteni a napot, de erről majd holnap este írok bővebben. Akkor már igazán lesz miről.

2 megjegyzés:

  1. Csocsi
    Akkor filmet nem tudsz ajánlani.=P
    Annyira nem tartozik ide de neked mi a vélemémyed az LFL-ről?
    Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Számomra teljesen semleges a LFL. Aki nézi, az sem az órási sportérték miatt teszi :)

      Törlés